A korai vár

Szendrő településének első említése 1312-ből ismert, az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint a település már lényegesen nagyobb volt a környék falvainál. Cselenfi Sándor fia János királyi várnagyot először 1355-ben említik. ekkor tehát állt már a vár és királyi kézben volt.

A középkori vár korai történetéről semmit sem tudunk. 1355 előtt meglehetősen ritkán építettek az Anjouk várakat Magyarországon, ezért elképzelhető, hogy a magán várépítés klasszikus korában: a 13. század második felében vagy a 14. század elején épült a szendrői vár és csak később jutott királyi kézre. A vár helye ma még ismeretlen: egyelőre sem a Vár-hegyen, sem a későbbi Alsóvár helyén nem találtunk 13-14. századi rétegeket és leleteket, bár ez utóbbi lelőhelyen eleddig csak szondázó kutatás folyt. A korai szendrői vár és a szendrőládi várrom azonosítása egyelőre nem igazolható, bár teljesen nem is zárható ki.

Az Alsó várat 1690-ben Csáky István vette meg, aki kastéllyá alakítatta A 18. században Csáky Antal további átalakításokat végzett az épületen melyet a 19. század közepétől már nem laktak. Pusztulása a 20. század elején kezdődött. Telkét szétosztották, a romos kastélyt az új tulajdonosok részben lebontották, részben maradványait modern épületekbe foglalták.